Keresés ebben a blogban

2012. június 24., vasárnap

Kirsch torta

Meglepetés partira toppantak be hozzám az öcsémék és az apukám. Vagyis meglepetésnek indult -nekem kellett volna meglepődnöm-, aztán Ők lepődtek meg, meg egy picit én is, igazán nem is értem miért? :-) Történt ugyanis, hogy a születésnapomon a párommal közölték, hogy meglátogatnak, de nekem ne árulja el mert titok. Ha az ember lánya megért már egy-két évet, már félszavakból is kikövetkezteti a lényeget. :-) A férjem hallgatott ugyan, de célozgatott, hogy valami vacsorát kellene összedobni, hátha vendégek toppannak be. Valahogy nem volt kedvem főzni, meg ha rendesen nem jelentkeztek be, mármint 1-2 nappal előbb, akkor ne várjanak vacsorát! Ezek az elvek! Azért, hogy ne legyen üres a hűtőszekrény elrohantam bevásárolni és megsütöttem  ezt a tortát.
Megjöttek a meglepetés vendégek, persze mindenki farkas éhes volt, kaja egy szál sem, én kicsit duzzogtam, hogy miért nem szóltak időben... elődobtam egy kis hideget... és utána jött a meglepetés...





Egy kicsit rendhagyó módon készült ez a torta, a piskóta teljesen paleo, sajnos a tejszínre még nem találtam jóízű alternatívát, de igazi tejszínt semmiképp nem akartam használni.

Hozzávalók:

Piskótához:
5 tojás
12.5 dkg cukornak megfelelő édesítő
10 dkg mandulaliszt
1 késhegynyi szódabikarbóna

Barna piskótához:
5 tojás
12.5 dkg cukornak megfelelő édesítő
6 dkg mandulaliszt
4 dkg holland kakaópor
1 késhegynyi szódabikarbóna



Krém:
1 l cukormentes Hulala tejszínpótló
2 tábla jó minőségű étcsokoládé
10 dkg cukornak megfelelő édesítő
40 dkg kimagozott meggy

Elkészítés: 
A megadott hozzávalókból két kerek tortalapot sütünk, egy barnát és egy fehéret.
A Hulalát kettéosztjuk, az egyik felébe beletördeljük a két tábla csokoládét és együtt felmelegítjük, amikor már szépen feloldódott a csoki, időnként megkeverve kihűtjük. A kihűlt krémet kézi habverővel óvatosan sűrűre keverjük. Nem kell túl sokáig keverni, mert a csoki miatt hamar besűrűsödik.
A Hulala másik felét ízlés szerint édesítve kemény habbá verjük.




Ezután jön a rétegezés.

Mindkét piskótát keresztben félbe vágjuk, hogy négy lapot kapjunk.
Alulra teszünk egy fehér piskótát, megkenjük a csokis krémmel, majd a tejszínhabbal és megszórjuk meggyel. Erre jön egy barna piskóta, a krém rétegezése ugyanaz, majd ismét piskóta, csokikrém, tejszín, meggy. A tetejét a csokikrémmel kenjük meg, az oldalát bevonjuk tejszínnel, a tetejét meggyel díszítjük.

Nálunk osztatlan sikert aratott!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése