Keresés ebben a blogban

2012. február 29., szerda

Mákos muffin

Amikor először olvastam a paleóról, én is átpörgettem az agyamban mint annyi más hasonló gondolkodású társam, vajon hogyan tudnám ezt az étrendet beilleszteni a mindennapjaimba. Annyira mások voltak az étkezési szokásaink, bizonyos alapanyagokat minden szívfájdalom nélkül tudtam száműzni az étrendemből, viszont van olyan amit nehezen lehet helyettesíteni. Az egyik nagy vívmány számomra a Szendi Gábor féle muffinok felfedezése! Több változatot kipróbáltam, de mivel a kísérletezés elemi erővel tombol bennem, most is a saját receptemet adom közre.



Hozzávalók:

4 tojás
4 evőkanál porrá őrölt xukor zéró
20 dkg őrölt mák
4 evőkanál darált mandula
1 kk szódabikarbóna
2 evőkanál olvasztott kókuszzsír
magozott meggy ízlés szerint

Elkészítés:
A tojásokat robotgépben kemény habbá verjük, közben hozzáadjuk a xukor zérót. majd óvatosan hozzákeverjük az olvasztott kókuszzsírt, a darált mákot, a mandulát és a szódabikarbónát. A muffin sütőt kikenjük kókuszzsírral vagy muffin papírt helyezünk bele, majd 12 felé osztva belekanalazzuk a mákos masszát. A végén magozott meggyet vagy egyéb más gyümölcs darabokat nyomunk a sütinkbe, nem kell sajnálni, én hármat tettem mindegyikre, de többet is elbírt volna. Előmelegített forró sütőben megsütjük. Szép magasra feljön mint a piskóta.
Jó étvágyat!

2012. február 22., szerda

Zserbó, paleo zserbó

Ha a zserbót említem, akkor majdnem mindenkinek összefut a nyál a szájában. Szinte minden magyar ember őriz valamilyen emléket a zserbóval kapcsolatban, kinek a nagymamája, kinek az édesanyja zserbója a tökéletes. Nálunk a keresztanyám az aki igazán csodálatos zserbót tud sütni, nincs is olyan ünnep, hogy ne kedveskedne vele. Szegénykém elég nehezen fogadja el, hogy egyre kevesebbet eszem belőle, de azért a család többi tagja nem bánja, hogy nekik több marad :-)
Régóta töröm a fejem azon, hogyan alkossam meg ennek a felséges sütinek a tésztáját. A gesztenye tészta sikere vitte előre a zserbó paleosítását is. Ez a gesztenyeliszt zseniális, még ha arany árban mérik akkor is :-)



Hozzávalók:

15 dkg gesztenyeliszt
15 dkg mandulaliszt (nem őrölt mandula)
15 dkg vajzsír
2 tojás
10 dkg őrölt xukor zéró
20 dkg darált dió
2 dl gyümölcsvelő
1 kk szódabikarbóna

Csokimázhoz:

5 dkg kakaópor
5 dkg őrölt xukor zéró
2 evőkanál kókusztej

A kétfajta lisztet egy tálban összekeverjük, hozzáadjuk a szódabikarbónát, az őrölt xukor zérót, elmorzsoljuk benne a vajzsírt majd hozzáadjuk a tojásokat és linzer tészta keménységűre gyúrjuk. Ha nem áll össze a tészta akkor adhatunk hozzá még egy kevés vajzsírt, vagy 1-2 evőkanál kókusztejet.
A tésztát három részre osztjuk, egyenként tepsi méretűre nyújtjuk. Én mostanában két folpack lap között nyújtom az ilyen ragadós tésztákat, nem kell lisztezni és a folpack segítségével nagyon könnyen áthelyezhető a tepsibe.  Egy kis méretű tepsit sütőpapírral kibélelünk, beletesszük az első tésztalapot, ezt megkenjük gyümölcsvelővel, majd bőven megszórjuk darált dióval. Erre ismét a kinyújtott tészta kerül, majd gyümölcsvelő és darált dió, végül a harmadik lap kerül a tetejére. Villával megszurkáljuk és előmelegített forró sütőben kb. negyven perc alatt megsütjük.
Ha a süti kihűlt, a sütőpapír segítségével áttesszük egy vágódeszkára, majd a tetejét csokimázzal kenjük meg.
A csokimázat megoldhatjuk úgy is, hogy felmelegítünk egy tábla jó minőségű étcsokoládét és ezt kenjük a zserbó tetejére.
Nekem nem volt itthon kész csokim, ezért ismét kísérleteztem :-)
A kakaót és az őrölt xukor zérót egy edényben összekevertem majd hozzáadtam a kókusztejet és lassan kezdtem el melegíteni. Amikor felforrt, levettem a tűzről és óvatosan belekevertem egy evőkanálnyi kókuszzsírt. Még forrón rákentem a zserbóra. Nagyon hamar kristályosodik, ezért nem szabad sokáig "simogatni", én megtettem ezért nem lett túl szép a csokim :-)

A végeredmény nagyon jó lett! Minden zserbóimádó egészségtudatos embernek ajánlom!

2012. február 8., szerda

Mustáros vaddisznó tekercs paleo tésztával

A ma esti vacsora sztárja a paleo tészta volt, de azért a hozzá készített mustáros tekercs is megérdemel egy bejegyzést.




Hozzávalók:

12 kis szelet vaddisznó karaj
12 szelet vékony füstölt szalonna
12 szelet savanyú uborka
2 evőkanál disznózsír
1 nagy fej hagyma
2 evőkanál dijoni mustár
1 babérlevél
1 dl paradicsom püré
1 dl fehérbor
kevés kókusztej
só, bors

Elkészítés:
A húst vékonyra kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk és az egyik felét megkenjük mustárral. Ráhelyezünk egy szelet uborkát, egy szelet szalonnát, feltekerjük és fogvájóval összetűzzük. A zsírt felhevítjük és megpirítjuk rajta a hústekercseket. Amikor kissé megpirult a hús, kivesszük az edényből. A visszamaradt zsiradékon megpirítjuk a hagymát majd visszatesszük a hústekercseket, felöntjük a fehérborral, a paradicsom pürével, beletesszük a babérlevelet, ha kell utánasózzuk és fedő alatt puhára pároljuk. Én a gyorsfőző edényt használtam, 10 perc alatt megpuhult. A végén  egy kevés (kb. 1 dl) kókusztejjel lágyítottam az ízeket.

Kitűnő párja lett a paleo tésztának!

Paleo tészta, lenmag tészta, gesztenye tészta

Ma este kísérleteztem.....
Nem egészen így indult az estém, de a végére valahogy ihletet kaptam. Amikor hazaértem a munkából, már a ház előtt döbbentem rá, semmit nem találtam ki vacsorára, és be sem vásároltam. :-( Nem túl jó kilátások egy éhes férj és nem kevésbé éhes feleség számára. Szokás szerint gyors mustra a mélyhűtőbe és a kamraszekrénybe.... a mélyhűtő 10 kis szelet vaddisznó karajt rejtett, a kamraszekrény meg néhány csomag tésztát. :-( Tészta... épp délelőtt tartottunk eszmecserét egy kollégámmal, aki elkészítette első túrós csuszáját és lelkesen számolt be az eredményről. Valamikor imádtam a túrós csuszát. :-( de ma mit eszek?
Hát persze, hogy tésztát! Mit nekem, megalkotni a paleo tésztát?
A húst gyorsfőző edényben készítettem el mustárosan, a receptet hamarosan közre adom.


A tészta elkészítéséhez a nagyon egyszerű képletet vettem elő, végy egy tojást, villával keverd jól el, szórj bele annyi lisztet amennyit felvesz úgy, hogy csipetke keménységű tésztát kapj.

Csipetkét mindenki készített a paleo korszaka előtt, nem?
Gondoltam ha lúd, legyen kövér!
Mindjárt kétféle tésztát készítettem, lenmaglisztből és gesztenye lisztből.
Mindkettőnek kitűnő tulajdonsága, hogy maximálisan lisztként viselkedik.



Amikor összegyúrtam a hozzávalókat, deszkán vékonyra nyújtottam és gyufametéltre vágtam.
Lehet akár "morzsoltast" is készíteni, azt az almareszelőn reszelném le. Vagy bármilyen alakzatot, nagy kockát, széles metéltet, vagy ki mit szeret.

A végén sós lobogó vízben kifőztem.

A férjem megjegyzése: "Ilyen jót alkottál? Nagyon finom!"
Szerintem a gesztenye változat zseniális! Bármikor, bármihez, bárkinek feltálalnám! A lenváltozat magában nekem kissé "fűrészporosnak"  tűnt, de a szaftos hússal az is harmonizált.

2012. február 3., péntek

Palacsinta, Paleocsinta

Tegnap valami édességre vágytam..
Télen amikor a szellőztetést minimálisra kell csökkenteni, elég nehezen állok neki "illatos" ételek elkészítésének. Viszont amióta bizonyos ételeket kókuszzsírban sütök, azt vettem észre, hogy nem lesz a lakás annyira tele ételszaggal.  Talán ezért döntöttem a palacsinta mellett.




Hozzávalók:

15 dkg gesztenyeliszt
3 tojás
1,5 dl kókusztej
1 kk. só
1 kk. szódabikarbóna
szóda a hígitáshoz
kevés kókuszzsír a sütéshez

A töltelékhez:

15 dkg darált dió
5 dkg kakaópor
5 dkg eritrit porrá őrölve
kókusztej
1 evőkanál rum



Egy tálba beleöntjük a gesztenyelisztet, beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a sót a szódabikarbónát, és a kókusztejet apránként adagolva a masszát csomómentesre keverjük. Szódával palacsinta sűrűségűre hígítjuk.
A Palacsintasütőt kókuszzsírral kenjük ki és úgy sütjük ki a palacsintákat.

A töltelékhez a kakaóport és az eritritet összekeverjük, majd annyi kókusztejet adunk hozzá, hogy épp csurgatható csokikrémet kapjunk.
A palacsintákat megszórjuk dióval, meglocsoljuk a csokikrémmel, háromszögre hajtjuk és ízlés szerint csokival vagy por eritrittel megszórjuk.



2012. február 1., szerda

Paleo spenót bundás kenyérrel

Nem tudom ki, hogy van vele, én a spenót imádók táborába tartozom. :-)
Gyermekkoromban engem valahogy elkerült a spenót, vagy nem kaptunk az óvodában, vagy már akkor is ízlett és megettem, de egyáltalán nem emlékszem rá. Arra sem emlékszem, hogy anyukám főzött volna valaha. Az első spenót evő emlékem felnőtt koromból való, a barátnőm főzött a kisfiának, és mivel épp ott voltunk a fiammal játszani, megkóstolhattuk.  A barátnőm istenien készítette, fokhagymával és bundás kenyérrel. Egy időben mindig áthozta a maradékot a Pistikének, amiből én is elcsentem egy-egy falatot.
Azóta már én is gyakran főztem, de a paleo picit megváltoztatta az elkészítési módot. Íme:


Hozzávalók:

1 csomag mirelit spenót (igazából a frissből szeretem, de most nem tudtam beszerezni)
2-3 gerezd fokhagyma
1/2 evőkanál disznózsír
1,5 dl kókusztej
2 tojássárga

Elkészítés:
A zsíron megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, majd rátesszük a mirelit spenótot. Enyhén megsózzuk és fedő alatt egyszer felforraljuk. Közben kikeverjük a tojássárgát a kókusztejjel és a spenótra öntjük. Egyet forralunk rajta, ha kell utána sózzuk és már kész is.

A bundás kenyérhez leszeleteljük a paleo kenyeret, felvert tojásban megforgatjuk és forró kókuszzsírban kisütjük.

A paleo spenót minden várakozásomat felül múlta. Picit kiérezni rajta a kókuszt, de egyáltalán nem ront rajta, sőt! Minden spenót imádónak ajánlom!