Keresés ebben a blogban

2014. december 19., péntek

Paleo Karácsonyi menü

November végén, az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek, vegyek részt egy főzőtanfolyamon, a Paleo Pont Pécs és a ROOM bistro&club szervezésében. A menüt a közeli Karácsony inspirálta, kisebb változtatásokkal az én ötleteim alapján készítettük el.
Minden résztvevőnek köszönöm a közreműködést és a fantasztikus hangulatot, amellyel kellemessé tettük-tettétek azt az estét!
Talán még nem késő, hogy másnak is közreadjam a recepteket.
Fogadjátok szeretettel!




Vargányás sütőtökkrém leves
Hozzávalók:
80 dkg sütőtök – meghámozva, felkockázva
1 evőkanál hagymás alap
2 dkg szárított vargánya
Só, fehér bors, kevés őrölt gyömbér
Zöldségalap-lé
1 evőkanál olívaolaj
Pirított tökmag, tökmagolaj
Elkészítése:
Az olajon a sütőtökkockákat addig pirítjuk, míg a levét el nem fővi. Majd zöldségalap-lével felöntjük, hogy éppen ellepje. Sóval, borssal és őrölt gyömbérrel fűszerezzük, beletesszük a szárított vargányát is.
Amikor már puha, hagymás alappal kiegészítve, pár percig még főzzük, tűzről levéve turmixszoljuk. Ha szükséges a tűzhelyre vissza téve, után ízesítjük, ha túl sűrű pici vízzel hígítjuk.
Tökmagolajjal meglocsolva, pirított tökmaggal tálaljuk.





Almás-diós töltelékes pulykamell rántva
Hozzávalók:
4 nagy szelet pulykamell, összesen kb. 60 dkg
1-2 alma
5 dkg aprított dió
Vaníliarúd kikapart belseje
A panírozáshoz:
Tápióka keményítő
2 tojás
Kb. 10 dkg földi mandula panír
Elkészítése:
A pulykamellet felszeleteljük, majd bevágjuk, hogy alkalmas legyen töltésre, „folpak” közé helyezve enyhén kiklopfoljuk, sózzuk. A hússzeletek közepére halmozzuk a meghámozott, lereszelt, jól kinyomkodott almát, amit a dióval, vaníliával összekevertünk, majd a hússzélét körbe nyomkodva rögzítjük a tölteléket.
Az így előkészített húst a már megszokott módon, de a szokásostól eltérően, más alapanyagokba panírozzuk.
Először tápióka keményítőbe (szezámliszt, mandulaliszt), majd tojásba, végül pedig a földi mandula panírba forgatjuk, forró kókuszzsírban kisütjük. ( A földi mandulapanír sütés során hamar eléri a kívánt színt, de utána nem „ég”.)
Sült cukkini saláta
Hozzávalók:
2 db cukkini
2 fej lila hagyma
Olívaolaj
Só, frissen őrölt bors
1 citrom leve
1 kk. eritrit
Elkészítése:
A cukkinit félbe vágjuk, majd felkarikázzuk,  a lila hagymát vékonyon felszeleteljük, külön-külön egy (nagyon forró) serpenyőben, kevés olívaolajon, kis adagokban hirtelen átsütjük. Ezután a zöldségeket egy salátástálra halmozzuk, ízlés szerint sózzuk, frissen őrölt borssal megszórjuk, majd ráfacsarjuk a citrom levét és kevés eritrittel édesítjük.
Kiváló helyettesítője a krumlisalátának.



Gesztenyés palacsinta
Hozzávalók:
10 dkg gesztenyeliszt
10 dkg tápióka keményítő
2 tojás
Csipet só
1 kávéskanál szódabikarbóna
Szódavíz
Kókuszzsír a sütéshez
A töltelékhez:
30 dkg natúr gesztenye
2 dl cocomas
2 cl rum
eritrit
A díszítéshez:
4 dl lehűtött (majdnem fagyos) cocomas kókuszkrém, amit könnyen habbá tudunk verni (pl. Tupperware keverővel) és ezt az állagot több napig meg is tartja.
5 dkg jó minőségű étcsokoládé.
Elkészítése:
Először a tészta alapanyaganyagaiból palacsintatésztát készítünk, kicsit pihentetjük, addig a töltelék hozzávalóit robotgéppel krémesítjük. A palacsintákat kókuszzsíron kisütjük, megtöltjük a gesztenyekrémmel, háromszögre hajtjuk, a habzsákba töltött kókusztejszínhabbal díszítjük.
Aki szereti, és még van hozzá kedve, az gőz fölött olvasszon fel 5 dkg jó minőségű étcsokoládét és csurgassa a habos palacsintákra….

Jó étvágyat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése