Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 27., csütörtök

Padlizsánkrém

A padlizsánkrém az egyik kedvenc paleo kenyér feltétem. Néhány éve készítem csak, tartósításával viszont csak nemrégen próbálkoztam. Az első ötletem, miszerint a kész krémet üvegekbe töltve kidunsztolom, az elmúlt évben tökéletesre sikerült. Az idén először egy könnyített változattal próbálkoztam. Az elkészült padlizsánkrémet felforraltam, úgy tettem üvegekbe, majd száraz dunsztba. Ez a módszer sajnos nem jött be, kb. 5 kg padlizsánt dobtam ki. A lent leírt módszer viszont már tavaly is bevált!





Hozzávalók:

Tetszés szerinti mennyiségű padlizsán. :-) (az enyém kb. 5 kg volt)
só, bors, olívalolaj
hagyma
fokhagyma

Elkészítése:

A padlizsánokat megmossuk, kissé megszurkáljuk, sütőben kb. egy-másfél óra alatt megsütjük.
Késsel vagy fakanállal a padlizsán húsát leszedjük a héjáról és egy tálba halmozzuk.
Minden darab padlizsánhoz 1 gerezd fokhagymát számolunk, három padlizsánhoz 1 fej hagymát.
Apróra vágjuk a hagymát és kellő mennyiségű olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és kissé azt is megsütjük. Az egészet hozzáöntjük a megsült padlizsánhoz. Kisebb adagokban kevés olívaolaj hozzáadásával az egész masszát összeturmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. 
Ha valaki szereti akkor egyéb fűszerrel is ízesítheti, én a naturabb ízeket kedvelem.
Amikor ízre már tökéletes a padlizsánkrém, akkor tisztára mosott, kiszárított üvegekbe adagoljuk. A tetejére olívaolajat öntünk és forró sütőben kidunsztoljuk. 

3 megjegyzés:

  1. Elnézést hogy beleszólok,de érdemes lenne fokhagyma nélkül készíteni a padlizsánkrémet,a fokhagyma csak elrontja a krém ízét,próbálja meg csak vöröshagymával és rá fog jönni,hogy sokkal különlegesebb finomabb így!!Egy Erdélyből származó nő véleménye :)

    VálaszTörlés
  2. Elnézést hogy beleszólok,de érdemes lenne fokhagyma nélkül készíteni a padlizsánkrémet,a fokhagyma csak elrontja a krém ízét,próbálja meg csak vöröshagymával és rá fog jönni,hogy sokkal különlegesebb finomabb így!!Egy Erdélyből származó nő véleménye :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a tanácsot! Biztosan kipróbálom fokhagyma nélkül is! :-)

    VálaszTörlés